Pang a futballélet... Vége a vébének, érdektelen edzőmeccseket játszanak csupán a csapatok. Az még hagyján, hogy nálunk nem repkednek a „nagy nevek”, de külföldön se. Pedig lassan indul a következő szezon. Magyar szempontból az átigazolási időszak eddigi legnagyobb győztese, talán Szabics Imre lehet...
Igen Szabics Imre. Az az örök ígéret, aki a kilencvenes évek legvégén robbant be a honi futball világába. Egy jó „Fradis szezon” végén, elvitte az osztrák Sturm Graz. Nehezen, de beindult a karrierje és négy év után a német Stuttgarthoz igazolt. A BL-ben többek közt a Manchester United kapuját is bevette. Már-már megismerték, sőt elismerték tudását szerte Európában. Ám jó magyar szokás szerint, ekkor jött egy fránya térdsérülés, és Szabics eltűnt a süllyesztőben... A Köln és a Mainz után, az Augsburghoz szerződött. Itt már hiába volt rendben, többnyire AirSanyi (Torghelle) cseréje volt csupán. A nyár elején gondolt egy nagyot, majd úgy döntött mindent az alapoktól kezd. Elfogadta a hívást és újra a Sturm kötelékébe állt. Sokan nevettek rajta: ez jelenti pályafutása végét. Ismét egy nagy ígéretnek induló játékost veszít a szerény magyar futball. A mostanra már 30 felé közeledő támadó, rögvest a szombati nyitó fordulóban rácáfolt a vészmadarakra. A Ried elleni bajnoki rajton kettőt vágott és jelezte visszatért. Szükség lenne egy jó Szabicsra a válogatottban is. Reméljük a formája állandósul.
Na de nézzünk szét másfelé is. Itt van rögtön Filkor Attila. A semmiből induló srác, pillanatok alatt a média bálványává vált, mikor 2006 nyarán leszerződtette az olasz, Internazionale. Szegénynek nem jött ki a lépés, a nagy csapatban mindössze két kupa meccsen játszott, majd jött a kölcsönadások kora. Grosseto, Sassuolo, Gallipoli mind hatalmas nevek... És ezeknél az együtteseknél is többnyire csak a kispad jutott neki. Utoljára 2010 januárjában hallottunk róla, mikor a Fradi akarta hazahozni. Nem jött össze. Na de most! Újabb lehetőséget kapott a sorstól, hiszen az AC Milan igazolta le. Természetesen a Primavera együttesbe, de ha jól teljesít, talán ezúttal többre viheti. Azonban ő is tisztában van azzal, ez az utolsó esélye a kitörésre...
És a végén ejtsünk szót arról a fiatalról, aki egyelőre úgy néz ki, még befuthat. Futács Márkó. A rendkívül jó felépítésű Futács, 2009 óta a Werder amatőrben szenved hétről hétre. Ám a nyáron bizonyíthat, mert a felkészülés során játszhat a nagyok között. Sőt nem is akárhogy: 2 meccsen három gólt termelt idáig. Ha erre nem figyel fel Thomas Schafer, akkor semmire. A mi fiúnk alaposan kitesz magáért, előtte valóban nagy karrier áll.
Hozzá hasonlóan sokra viheti Koman Vladimir, Németh Krisztián vagy Gulácsi Péter. Róluk jelenleg nem pletykálnak komolyan, pedig egy erős bajnokság középcsapatához kerülve, akár még nagyot is durranthatnának!
Úgy, mint Szalai Ádám, aki már végleg a Mainzé, és a hírek szerint a klub első számú támadójaként kezdi meg a 2010-11-es idényt...
Csapó László
Spanyolország – Hollandia. A 2010-es Dél-Afrikai világbajnokság döntője. Előzetesen annyit tudtunk, hogy mindkét válogatott remek formában van, és nem csak értik, hanem játsszák is a focit. Gondoltuk több millióan a tévé képernyők előtt ülve, ez egy remek, hajtós csata lesz. Nos nem így lett. Ez a 120 perc maga volt a kínok kínja. Egy olyan torna lezárása volt, amit sokan, sokszor, sok helyen szidtak, a minősége, a mutatott játéka miatt. Én az ellentáborba tartoztam, mert bár nem volt mindig parádés a játék, de az öldöklő taktikai háborúk legalább annyira lázba hoznak, mint a tíz gólos meccsek. Ám amit tegnap láttam... A világ két legjobb válogatottjának találkozóján, az angol Howard Webbnek, már az első félidőben ötször kellett a zsebébe nyúlnia. A legfélelmetesebb pillanat az volt, mikor de Jong nemes egyszerűséggel, mellbe rúgta Xabi Alonsot. Örülhetett, hogy megúszta sárgával. Nem alakult ki folyamatos játék, ami nagy részben az alattomosan futballozó Hollandiának köszönhető. A Van Bommel vezette „durvasági verseny” abszolút győztese az Oranje lett. Régebben rengetegen imádtuk a narancsok káprázatos futballját, és tiszteltük alázatukat. Az új generáció sem szerénykedhet, mert olyan nevek alkotják a válogatottat, mint Robben, Sneijder vagy akár Kuyt. De hogy tiszteletet nem tanultak, az fix. Színészkedések, kemény csontzene: ez jellemezte őket a döntő nagy részében. Szegény kis spanyolok, nem tudtak megélni köztük, hisz az első csel után, jött a bumm! A páros lábbal történő becsúszás... Ennek ellenére ziccereket sokáig csak a hollandok alakítottak ki, de Robben mindkétszer Casillasba lőtt. A 116. perc volt a slusszpoén! Iniesta, az addigra már emberhátrányban játszó hollandok hálójába helyezett. Világbajnok: Spanyolország!
Ha ezen az estén valami oknál fogva, Hollandia nyeri meg az aranyat, az a modern kori futball legnagyobb szégyene lett volna. Mert a foci megítélését nagyban befolyásolhatják az ilyen mérkőzések: mikor csak a rugdosódás megy a pályán (Ha kisgyerek lennék, nem biztos, hogy ezen az estén belezúgtam volna a futballba). Így azonban a végjáték igazi hoolywoodi sikersztori! Az aranyos hispánok, legyőzték a gonosz hollandokat, avagy a jó diadala a rossz fölött. Egy biztos! Az élet igazságot szolgáltatott azzal, hogy a spanyolok nyerték meg, történetük során először a vb-aranyat.
Németország – Uruguay. Tehát a két vesztes mérhette össze tudását. Tabarez csapatába visszatért Suarez és vele a háromtámadós játék. A másik oldalon, Löw lehetőséget adott, az eddig mellőzött focistáinak és az eltiltása után Müller is ott volt a Nationalelfben. Nem vártam sokat az összecsapástól, hisz két csalódott, ráadásul az egyik oldalon teljesen felforgatott együttes vívott meg. Jól rám cáfolták...
Jött a német válasz. Boateng beadását nézte be csúnyán Muslera, Jansen meg két védő között, az üres kapuba stukkolt. Ezután mindkét fél eldönthette volna a meccset, nem is egyszer. De a védelmek, és a kapusok lehúzták a rolót egy időre. Volt itt minden, Butt és Muslera védések sora, önfeláldozó becsúszások, trükkök, lövések... És még jött a slusszpoén! Szöglet utáni kavarodás végén 
Ő általuk kaptuk meg a sorstól azt a lehetőséget, hogy a dél-afrikai tornát ne pusztán külső szemlélőként nézzük, hanem szurkolóként. Bár nekünk nincs csapatunk, vannak játékvezetőink. Nem is akármilyenek. Elég csak visszagondolni Zsolt István, Palotai Károly vagy Puhl Sándor munkásságára. Most felnőtt melléjük Kassai Viktor is. Hogy kissé bulvárosan fogalmazzak, a legenda részévé vált. A világbajnokság legendájává. A tatabányai születésű Kassai, végigjárta a megfelelő lépcsőfokokat, mind hazai, mind nemzetközi szinten. Vezetett ő megye I-es, és UEFA kupa selejtező meccset is. Ahogy szép apránként megmászta a szamárlétrát, hirtelen csak arra kaptuk fel a fejünket, ő fújja a 2008-as Pekingi Olimpia döntőjét. Majd nemsokára kiderült, a 2010-es dél-afrikai vébén szintén ott lesz, képviselve ezzel hazánkat. Nem is akárhogy! A tornán hamar letette névjegyét, a Brazília – Észak-Korea (2-1) csoportmérkőzésen nyújtott, hibátlan produkciójával. Még szintén a csoportkörben, megkapta a Mexikó – Uruguay (0-1) korántsem könnyű összecsapást. Karizmatikus stílusával hamar kivívta a játékosok tiszteletét, amit külön jelez, hogy a vesztes mexikóiak is, csak dicsérni tudták a sporit. Az USA – Ghána (1-2) nyolcaddöntő következett, ahol ugyan már érte kritika a hármas tevékenységét, de ez elenyésző volt a többi játékvezető óriási hibái mellett. Egy tizenegyest és egy jogtalannak vélt sárga lapot kértek rajta számon. Tegyük hozzá – minden elfogultság nélkül – mindkétszer jól döntött Kassai. Egy olyan tornán, ahol csapatok kieséseit nagyban befolyásolták a sípmesterek, a mi büszkeségeink, a legjobbak közé tartoztak. Úgy indultak neki ennek a bő egy hónapnak, hogy legalább három mérkőzésen szeretnének 
közreműködni. Nos ez sikerült. Sőt! Teljesítményük megkoronázásaképp, megkapták a Spanyolország – Németország elődöntőt. Ezen a meccsen szintén észrevétlen maradt a magyar bíró. Utólag szemére vetették, túl ritkán használja a lapokat, és ha elő kéne vennie, akkor is inkább csak szóbeli feddést alkalmaz. Szőrszálhasogatás... Addig, amíg kártyák nélkül sem durvul el egy mérkőzés, nem érheti szó a ház elejét.
Talán a megnövekvő ellenzék, talán a józan ész tette meg hatását, ám tény: Joseph Blatter a FIFA elnöke, személyesen kért elnézést az angol-mexikói párostól, az elszenvedett hibák miatt. Nyitottságát jelzi nyilatkozata is: „A világbajnokságon tapasztalt bakik láttán, természetesen újra kell gondolnunk sok mindent, abszurd lenne, ha nem foglalkoznánk az üggyel. Ezért újra napirendre tűzzük, a videóbíró bevezetésének kérdését az illetékes bizottságnál, már a jövő hónapban.” 
Spanyolország – Németország. Micsoda meccs lesz, dörzsölgettük már jó előre a kezünket. Mindhiába! Sokáig nem történt semmi. Ami meglepő volt talán, hogy az eddig gyengén teljesítő, de mindig kezdő Fernando Torres kiszorult a spanyol csapatból. A helyén játszó Pedro, jól megoldotta a feladatát, ám veszélyes helyzetet sem neki, sem a többieknek nem sikerült kialakítaniuk hosszú ideig. A németekről meg ne is beszéljünk. Attól a válogatottól, aki négy egyre veri Angliát, majd négy nullra Argentínát, joggal vártunk volna jobb játékot. Támadásaik, ha egyáltalán voltak, - félidőnként egy – harmat gyengére sikeredtek. Hiányzott a jobb oldalról Müller. Az a Müller, akiről bő egy évvel ezelőtt még azt sem tudtuk, hogy létezik. A villámkarriert befutó fiatal tehetség nélkül, nem tudtak mit kezdeni a németek magukkal. Az eddig sokat dicsért, Özil, Khedira, Klose, Podolski négyes, rendkívül halványan, úgy is mondhatnánk, motiválatlanul futballoztak. De mi történt velük? Talán az ismert polip baljós jövendölése, vagy a Ballack – Lahm háború, netán a megnövekedett elvárás kötött béklyót a lábakra??? Nem tudni, valószínű nem is derül ki soha. Ám valami történt, mert ha a nagy stratéga Löw edző csupán a v-nyakú kék pólójában bízik, az már rég rossz...
Hollandia – Uruguay. Egy olyan elődöntőnek lehettünk szemtanúi, ahol az egyik csapat 34, a másik 60 éve várt arra, hogy újra a fináléba kerülhessen. Gondolhattuk, remek kis csata lesz ez, hiszen mindkét törpeállam az újkori történelmét szeretné átírni. Jó mérkőzés is lett belőle, bár a dél-amerikaiak túlzottan defenzív játékát nem tudtam mire vélni. Bár persze, ha egy olyan együttessel kell felvenned a versenyt, ahol Robben, Van Persie, Kuyt és Sneijder rohamozza a kapudat, lehet átértelmezed a taktikát, és nem biztos, hogy csak a támadásokra összpontosítasz. Nos, az uruk, úgy tűnt, még a kontrákra sem apellálnak, mert mikor az „Oranje” támadott, ők mélyen hátul ácsorogtak. Ez nyilván nem ízlett a hollandoknak, hiszen nem nagyon tudtak helyzetet kialakítani, csupán keresztbe játszottak. Hogy ne fulladjon unalomba a mérkőzés, arról Van Bronckhorst gondoskodott. A 18. percben a bal oldalon álldogált a labdával, majd gondolt egy merészet, és 30 méterről kilőtte a hosszú felső sarkot. Bámulatos találat volt. Egy csapásra megélénkült a meccs, fordult a kocka. Most az európaiak álltak vissza, és engedték át a területet. Az uruguay-i csapatnak sem tetszett ez, mert előrébb nem nagyon jutottak. Hiányzott Suárez, Forlánnak nem maradt olyan társa, aki villanásra, vagyis gólra képes. De Forlán igen! Meg is tette a 41. percben, mikor egy remek csel után, ballal, jó 30-ról életerős bombát küldött a léc alá, amibe Stekelenburg csak beleütni volt képes, hárítani nem...
Németország – Argentína. Tudtuk nem lesz könnyű a dél-amerikai továbbjutás, ám abszolválható. Az „isten keze” által vezérelt együttes, eddig remekelt a tornán. Bár sejtettük a Demichelis, Burdisso kettős nem a világ legjobb belsővédő párosa. De erre semmiképp sem számítottunk. A csodacsapat már a harmadik percben jelezte, süllyed az argentin armada... Schweinsteiger beadását mesterien stukkolta a hálóba Müller, és máris egy null. Ezek ott folytatják, ahol az angolok ellen abbahagyták? - mondogathatták milliók, a képernyők előtt ülve. És igen. Németország megtalálta a fiatal tehetségeket, akiket olyan rutinos játékosok segítenek, akik itt villognak, a bajnokságban meg csupán padoznak. Előbbiek: Müller, Özil, Neuer, Khedira és még sorolhatnánk, utóbbiak: Klose és Podolski. Eddig minden vébének esélyesként vágott neki a Nationalelf, most nem. De szépen, a fű alatt, megaláznak mindenkit... Az argentinok csak kergették a labdát, esélyük nem volt, még a tizenhatoson belülre keveredni sem. A második félidő, maga volt az eufória az európaiak számára. A német fanatikusok a meccs után azt mondták, ez több volt, mint a leghatalmasabb orgazmus, amit valaha átéltek. A csúcsra, Friedrich szerencsés és Klose két iskolába illő találatával érhettek fel. Ugyanúgy, mint az angolok ellen. Amikor kitámadott az ellenfél, mesteri kontrákból indulva, a földbe tiporták az argentin álmokat. Maradona már minden bizonnyal tudja ki az a Müller (féléve még azt hitte, ő a vizesfiú). Most egy életre megtanulta a nevét... Az övé pedig lehet hamarosan feledésbe merül, hiszen ilyen lélektelen futball után, könnyedén a pad alá eshet. És meddig jut Németország? Az elődöntőben a spanyolok jönnek, akik jók, de ezek a fiatalok éhesek és nem csak álmodnak a csodáról, hanem tesznek is érte, hogy valóra váljon. Annál nagyobb elismerés nem érhet egy együttest, ha legnagyobb riválisai csupán szuperlatívuszokban tudnak szólni róla. Esélyek ide vagy oda: a csoda szerdán folytatódhat...
Spanyolország – Paraguay. A kontinens legjobb csapata van a pályán? - elmélkedtünk sokan magunkban. Igen. Ha ők a jók, akkor a németek??? Egy biztos a regnáló Európa bajnok ezen az estén, hatalmas csalódást okozott. Bár, ha azt nézzük, hogy a szintén esélyes Brazília és Argentína milyen könnyedén hullott ki, akkor az is csodaszámba megy, hogy egyáltalán talpon maradtak a derék spanyolok. Egy ritka unalmas első félidő után, a második felvonás már jobban sikerült. Két percen belül három tizenegyest láthattunk, amiből egy ment be csupán, de az eredmény továbbra is nulla nulla volt. Cardozo hibázott paraguayi oldalon, Xabi Alonso viszont betalált. Elsőre. Mert a játékvezető újra rúgatta, a belépő társak miatt és ekkor már Alonso is vétett. Ha ezekből sincs gól, akkor itt nem lesz akkor sem, ha egy hétig folyik a csata. - bizonyára ehhez hasonló gondolat, nem egy emberen átfutott. Hogy ne így legyen, arról ismét (ki más) David Villa gondoskodott. Mikor szinte elkönyveltük a hosszabbítást, jött a menetrendszerű gólja. Előbb Pedro lőtt kapufát, a lepattanó Villa elé került, aki egyből lőtt, és a mindkét kapufát érintő labda, ezúttal a hálóba pattant. A dél-amerikaiak ezután hiába próbálkoztak, gólt nem lőttek. Így egy gyenge meccsen (vagy csak a németek tették magasra a lécet?) elődöntőbe jutott Spanyolország, ahol Németországgal találkozik majd. Az is egy emlékezetes összecsapás lesz, de a tegnapi két párbajra visszaemlékezve, nem feltétlen a hispánok miatt... Könnyen lehet, hogy a fiatal német együttes meglepi őket, és ha négyet nem is kapnak, de csak a bronzért csatázhatnak majd... Hogy így lesz-e? Hamarosan kiderül. Annyi szent: én sosem szerettem a német focit, de ez a mostani válogatott, minden tiszteletemet kivívta és elkezdtem szívből szurkolni azért, hogy a legjobb nyerje a vébét. Az pedig egyelőre Németország!
Brazília – Hollandia. Hú micsoda meccs lesz, bizakodtunk mind, akik rajonganak a futballért. Mert ez a két együttes bizony játssza a focit. És így is lett. Ebben még igazam volt... Remek passzok, szép cselek, és nyíltsisakos harc a vezetés megszerzéséért. Ami szembetűnő volt, az az, hogy az eddig szimpatikusan játszó „Oranje” tagjai, kissé durvák voltak, szabálytalanság szabálytalanság hátán az ő részükről. Aztán a tizedik percben zárlatos lett a holland védelem. Felipe Melo saját térfeléről indította meg laposan Robinhót, aki át sem vette a labdát, hanem egyből, 15 méterről, Stekelenburg hasa alatt a kapuba passzolt. Átjáróház, és ami a legcsúnyább, hogy a balszélső Robben futott vissza a brazil támadóval. Hol jártak eközben az eddig betonbiztos védők? Sem Ooijer, sem Heitinga nem volt sehol. Na ekkor mindenkiben felötlött az, hogy kész vége. Itt sima győzelem lesz, két-három góllal megfűszerezve. Ám nem így lett. A brazilok visszahúzódtak, lassították a focit. A hollandok pedig, egyre inkább kezdtek magukra találni, de veszélyes helyzet nélküli, meddő mezőnyfölényben játszottak a szünetig. De hogy akkor mi történt? Talán Bert van Marwijk tudná egyedül megmondani. A másodig félidőre egy éhes holland válogatott jött ki, aki megakarta enni Brazíliát. Formás támadások remek beadások, helyzetek. Az 53. percben Sneijder lágy beívelése talált utat a kapuba. 1-1. Senki nem ért a labdába, egyedül Felipe Melo, de érzésem szerint, ha nincs ő, a labda akkor is a hálóban köt ki. Most jó ráhúzni a vizeslepedőt, de nem szép dolog. Lehet, hogy nem fért tőle a játékszerhez Julio César, ám könyörgöm, azért van a szája, hogy szóljon: JÖVÖK! Vérszemet kaptak a hollandok, és negyedórával később, már Sneijder „tiszta” találatával 2-1-re az „Oranje” vezetett. A brazilok faragták rendesen Robbent, aki rá is játszott a faultokra, ám mikor Melo megtaposta, jogosan villant neki a piros lap. Lehetne ezen is vitatkozni, de tény nem volt szabályos és lábra ment a játékos, ezért illet megbűnhődnie. A brazilok olyannyira leálltak, hogy hiába volt még 20 percük egalizálni, komolyabb támadásra sem futotta az erejükből. Hogy ez mind Felipe Melo hibája lenne? Szerintem kár őt kikiáltani bűnbaknak. Ez az egész dél-amerikai válogatott közös bukása volt, mert az első gól után azt hitték, már elődöntősök. Helyettük a végig két lábbal a földön járó Hollandiát láthatjuk majd továbbra is küzdeni az aranyéremért...
Uruguay – Ghána. Csak, hogy ne unatkozzunk este sem. Jó kis összecsapás volt ez. A mérkőzés első félidejében, nem nagyon adták fel a sündisznó felállást a játékosok, senki sem akart hibázni. Helyzetek nem voltak ugyan, de akik szeretik az igazi taktikai harcot, azok élvezték a látottakat. A 47. percben az eddig szinte az egész tornán a kispadot koptató Muntari, jó harminc méterről ragasztott hatalmas bombagólt Muslera kapujába. Csak azért, hogy az uruknak több megbeszélni valójuk legyen a szünetben... Nem is kellett nekik más, csak a bekapott gól, mert a második játékrészre támadóbb felállásban jöttek ki. Ennek eredménye Diego Forlán, 55. percben szerzett mesteri szabadrúgás találata. 1-1! Minden kezdődött elölről. Most már derekasan küzdöttek a fiúk, de egyik csapat sem járt sikerrel. A hosszabbítás első fele az uruké, a másik az afrikaiaké volt. A 120. perc eseményeiről még sokáig beszélünk majd. Ghánai helyzet, több lövés egymás után közelről, aminek végén Luis Suárez a gólvonalról, kézzel ütötte ki a labdát. Ő pirosat, Ghána tizenegyest kapott. A zokogva lebandukoló csatár, bánatkönnyei azonban hamar örömmé változtak, mert még a játékoskijáróban állt, mikor az eddig kegyetlen ítéletvégrajtónak számító Gyan a felsőlécet találta telibe. Így jöhetett a büntetőpárbaj, ahol most Uruguay bizonyult nyugodtabbnak. Itt már Gyan nem hibázott, de két társa igen, és ennek köszönhetően 4-2-re nyert a dél-amerikai válogatott. Afrika még legalább négy évet várhat arra, míg elődöntős csapatot tud adni a világnak, az uruk viszont 40 év után újra megérezhetik, milyen a négy legjobb között lenni. Igaz Suárez nélkül, de ezt most ő a legkevésbé sem bánja, pirosa végül továbbjutást ért. A rendkívül kulturáltan és szépen játszó „hazaiak” sírva hagyták el a játékteret, pedig mindenki meglengetheti kalapját tudásuk előtt. Ebben a negyeddöntőben bármelyik együttes elvesztése fájhatott a nézőknek, hisz mindkét válogatott, igazi harcosokból áll.
A második helyen holtverseny van, Robert Vittek és Gonzalo Higuain között. A szlovák játékos tovább nem gyarapíthatja pontjait, hiszen csapata már kiesett. Az argentinnak viszont még jó esélye van arra, hogy előrébb lépjen, mert ha Lionel Messi továbbra is jobbnál jobb labdákkal tömi majd, abból egyet-kettőt gólra válthat.
Szintén három gólos még a versenyben lévők közül, a brazil Luis Fabiano és a ghánai Asamoah Gyan. Érdemes rájuk odafigyelni, mert kegyetlen ítélet végrehajtó mindkettő. Ha engedik őket lőni, azt gólokkal bosszulják meg. Talán még a végelszámolásba is beleszólhatnak.
Uruguay – Ghána. Na itt se könnyű a szitu. Két olyan együttes, amely teljesen más futballkultúrával rendelkezik, más stílusúak. Egy közös van bennük csupán: senki nem várta őket a nyolc közé. Uruguaynak vannak egyéniségei Forlán és Suarez révén, Ghána a csapategységben és talán Gyanban bízhat. Mindkét csapat játssza a focit, egy-egy trükkért nem kell a szomszédba menniük, ráadásul, ha kell fegyelmezetten visszazárnak. Ami döntő lehet: ki rúgja az első gólt? Ez az, hogy ki? Szerintem Gyan. Egyelőre nálam érik egy Brazília – Ghána elődöntő.
Argentína – Németország. Az argentinok annak ellenére, hogy Messi nem lövi a gólokat, parádésak. Ott van Tevez, Higuain, a „kicsi” meg derekasan kiszolgálja őket. A németek amilyen jól kezdtek, pont annyira vettek vissza, bár az angolok ellen (ha volt is egy meg nem adott góljuk a szigetországiaknak) újra sziporkáztak. Az argentin „isten”, Maradona képes lesz-e együttesét az összerogyásig küzdő németek ellen győzelemre vezetni? Érdekes lesz annyi fix, mert Németoszág, tudjuk jól: igazi „tornacsapat”, sztárjai pihentebbek, mivel a klubjaikban csak padoznak. A nagyobb játéktudás (és mert szeretem a szép focit) miatt, én Argentínát látom esélyesebbnek.
Paraguay – Japán. Mindkét együttes újkori történelme átírására készült, hisz még egyikőjük sem jutott soha a nyolc közé világbajnokságon. Most az biztos volt: egyiküknek sikerül. Fontos volt a győzelem tehát, de ez sajnos rányomta a bélyegét a mérkőzés színvonalára, mert ezt a 120 percet túl taktikázták a fiúk. Parázott Paraguay a kamikaze japánoktól. Tudták, Endo és Honda távolról életveszélyes. Fegyelmezett védelmek, masszív középpályás sorok, mindkét oldalon. Így nem tudtak még csak helyzetbe sem kerülni a játékosok. Komolyabb akció nélkül ért véget a rendes játékidő. A hosszabbításban sem adták fel a sündisznó alakzatot egyik oldalon sem. Várták a tizenegyespárbajt, bíztak magukban a csapatok, hogy nem ők hibáznak majd. Dörzsölhettük mi is a tenyerünket, hiszen végre gólt, gólokat láttunk a meccsen. Nem is keveset. Paraguay nem rontott, Japánból is csak szegény Komano, amivel így 5-3-ra nyertek a dél-amerikaiak és várhatták az esti mérkőzés alakulását. Őszintén szólva, mindig igazi dráma, ha valaki büntetőkkel esik ki, ezért külön sajnálatra méltó az utolsó talpon maradt ázsiai válogatott bukása. Ám amennyiben a szívünkre tesszük a kezünket, meg kell jegyezni: ezt volt az első olyan nyolcaddöntő, ahol egyik válogatott elvesztése sem fájt volna különösebben senkinek, az elvakult fanatikusokon kívül...
Spanyolország – Portugália. Érdekes meccs volt, annyi szent. Hasonló kvalitású csapatok, hasonló stílusú játékkal. Papíron csak jó találkozó lehetett volna. De nem az lett. A luzitánok a bekkelésre fektették a nagyobb hangsúlyt, a támadásokra már nem jutott energiájuk. CR pedig a hosszan előre bikázott labdákkal nem tudott mit kezdeni. A spanyolok próbálkoztak becsülettel, ám a portugál hátvédsor rendre mentett, vagy ha esetleg még sem, akkor ott volt Eduardo, aki hatalmas formában vetődgetett a gólvonalon. Torres és Villa lövések hadával bombázta a kaput, de nem jártak sikerrel. Mondjuk ki: Portugáliától nem ilyen gyámoltalan, defenzív játékot vártunk. Ellenfelük viszont, a tőlük megszokott sok passzos focival fűszerezte a találkozót. Aminek eredménye, hogy egy csiki-csuki támadás végén, Villa-gól született. Egy „Villanás” döntött ezúttal, mert a hátrány hatására sem tudott felpörögni és helyzeteket teremteni Portugália. A színvonal most hagyott maga után nem kevés kívánnivalót, de azt mindenképp meg kell jegyezni: a spanyolok egyre jobbak, és még javulnak majd. A negyeddöntőben a most „megcsodált” Paraguay-t minden valószínűség szerint megeszik vacsira...
bomba hamar robbant és az „Oranje” már a nyolc között van. Jól kezdtek a csapatok, de inkább a szlovákok támadtak, a hollandoknak nem sok babér termett eleinte. Weiss ráförmedhetett együttesére a csoportban mutatott sokszor gyámoltalan játék miatt, hogy meneküljenek a támadásokba, mert különben nagy bajba kerülhetnek. A kiütés elkerüléséért rohamoztak, ám Stekelenburg és védői jó napot fogtak ki. Robben sérüléséből felépülve ismét kezdő volt. A 18. percben az első valamire való helyzetét gólra is váltotta. Egy előre vágott labdára rajtolt a jobb szélen. Ezután a tőle megszokott „robbeni” cselek következtek: befelé indult, két védőt leültett majd középről, nagy erővel, visszalőtte a rövid sarokba. Ismét hátrahúzódott Hollandia, és csak kontra támadásokra apellált. Jók voltak a szlovákok, a tőlük elvárhatónál sokkal többet nyújtottak, de ez is kevés volt. Nem találtak a kapuba, pedig a lehetőségük lett volna rá, nem is egyszer. Ehhez képest a hollandok! A meccs 84. percében újabb kontra és a végén Kuyt passzából, Sneijder talált be. Apró vigasz északi szomszédainknak, a 93. percben gólra váltott Vittek büntető. Küzdöttek becsülettel, vesztett állásban sem adták fel, jó csapatuk van, amit bizonyít, hogy a várt könnyed holland győzelem ezúttal elmaradt. Ettől függetlenül, Robbenék a nyolc között! 
A 26. percben Messi játszott középre remekül, a 1,5 méteres lesen álló Tevez pedig a kapuba stukkolt. A gól azonban érvényes. Vagy nem? De. Nem? De. Ez futhatott át az olasz hármas gondolatain másodpercek alatt. Egészen véletlenül, a mexikóiak reklamálása alatt, a stadionban visszajátszották, a kivetítőn a helyzetet. Ott már világos volt a tévedés és ezt a bíró is látta. Rosettinek két választása volt: vagy erkölcsileg lép a mennyekbe, és visszavonja a gólt, vagy a munkáját menti meg és megadja. A videóbíró bevezetéséért reklamáló tömeg, - amit a FIFA egyelőre nem kíván alkalmazni (hülyék ezek?) - megerősítést kapott volna a világ egyik legjobb sípmesterének tartott Rosettitől. Ám ő nem így döntött. Fontosabb volt a meló megtartása. Lelke rajta... A mexikóiak megzavarodtak a góltól és Higuain hamarosan megduplázta az előnyt. A második félidőt végigtámadta Mexikó, kevés sikerrel. Sőt! Egy gyors kontrából Tevez pontot tett a továbbjutás-ügy kérdésére. Ám a közép-amerikaiak rendkívül szimpatikus módon, továbbra is bombázták a kaput, nem adták fel és legalább szépíteniük sikerült. Így is 3-1! Mexikó jelesre vizsgázott küzdeni tudásból. Azonban ez vajmi kevés, hisz a nyolc között: Argentína – Németországgal játszik, amit lelkes ellenfelük már csak a fotelból nézhet. Nyílván nem Rosettivel söröznek majd a meccs alatt...
Ezúttal mindössze 270 perc jutott nekik, amiből 20 percig fociztak úgy, ahogy végig kellett (illett) volna. Mikor a szlovákok kettővel elhúztak, villámcsapásra magához tért Itália „büszkesége”. Majdnem egyenlítettek is, de északi szomszédaink egy gyors kontrával megpecsételték mindkettejük sorsát. 3-2-re nyertek, amivel ők a nyolcaddöntőbe, az olaszok pedig „halálközeli állapotba” kerültek. Mert ez a vébé a modern kori olasz futball temetése volt. És bármilyen fájó ezt kimondani, nem érdemeltek továbbjutást. Most már nyugodtan meg lehet kérdezni Lippitől: Miért nem kellett, sem Totti, sem Del Piero, sem Inzaghi? Öregek, öregek, de még a „vastüdőről leakasztva” is jobbak lettek volna, mint azok akik most „bizonyítottak”...
Németország – Ghána. Sokáig úgy nézett ki a németek is repülnek haza, de Özil a „született sváb srác”, hatalmas góljával nyertek, így továbbléptek. Afrika egyértelműen legjobb csapata Ghána, aki a döntetlennel biztos nyerő lett volna. Ehelyett felvállalták a küzdelmet és jól, gyönyörű trükkökkel színezve a meccset, amolyan „afrikásan” játszottak. Ezt vártuk sokan a többi fekete kontinensbeli válogatottól is, mindhiába. Próbáltak gólt lőni, ami sokszor nem a védőkön múlt, hogy nem sikerült nekik... A 16 közé jutáshoz szükségük volt arra, hogy a szerbek ne nyerjenek. Ettől függetlenül, legnagyobb sztárjuk, Essien hiányában is, pengésen fociznak. A nyolcaddöntők újabb párosításai: Németország – Anglia, USA – Ghána. Lassan tényleg dörzsölhetjük a tenyerünket... Jó lesz ez a vébé...
Dél-Afrika – Franciaország. A gallok ismét, ötlettelen játékkal rukkoltak elő, amit Khumalo és Mphela hamar megbosszult, így a szünetben már kettő volt a hátrányuk. Ráadásul Gourcuff korai piros lapja végkép megpecsételte a franciák sorsát. Malouda ugyan szépített, de ennek ellenére sima vereséggel zárta a tornát a csapat. Az a csapat, amelynél van gond bőven, mert Anelka annyira összeveszett a szövetségi kapitánnyal, hogy már korábban hazarepült, Evra pedig az egyik erőnléti edzőt kergette meg valamelyik tréningen. A bajok tehát nagyok, sokkal nagyobbak, mint amit a korai búcsú jelent. Laurent Blanc-nak lesz feladata gazdagon, ha új együttest akar majd építeni ősztől. Nagy vérfrissítésre lesz szüksége, annyi szent. A szimpatikus házigazda is kipottyant ugyan, ám ez nem volt meglepő. Hiába lelkesek, még nem jók, mondjuk a franciáknál már most jobbak...
Chile – Svájc. A futball temetésére gyűltek össze a szurkolók. Amit a svájciak művelnek: ragyogó taktika, de borzasztóan nézhetetlen futball. 11 ember védekezik, nulla támadás, vagy egy, mondjuk azt kegyetlenül kihasználják. Szegény chileiek, akikről csak szuperlatívuszokban lehetett beszélni, most bajban voltak. De a végén csak lőttek egy gólt, amivel nyertek (már 6 pontjuk van!) és hiába lett csúcstartó Svájc azzal, hogy a világbajnokságokon egyhuzamban 558 percig érintetlen maradt a hálójuk, most ennek nem örülhettek. Chile fantasztikus, hisz feltörte azt a reteszt, amit még a spanyoloknak sem sikerült és még szépen is játszottak mellé. Ám Svájc továbbra is jó eséllyel pályázik az egyik továbbjutó helyre, mert Chile a spanyolokkal, ők pedig Hondurassal mérkőznek. A két futballozó országból, az egyik kieshet, de ehhez az is kell, hogy a Hitzfeld-banda gólt, gólokat lőjön. Az meg nem megy nekik könnyen...
Olaszország- Új-Zéland. 1-1. Ennyi elég is lenne a meccsről, mert unalomba fulladt, ám a két csapat focimúltját ismerve mégsem. Új-Zéland története során az előző fordulóban szerezte meg első pontját a vébén. Ezen a mérkőzésen gólokkal kellett volna nyernie az olaszoknak, de mi van velük? Az rendben, hogy nincsenek sztárok, „nevenincs” játékosok alkotják a keretet. De akkor is. Azért őket illet volna legyőzni. Igaz az óceániai együttes les gólt szerzett, de akkor is. Az is igaz, hogy az olaszok véleményes büntetőből egyenlítettek, de akkor is. A mindenkori Itália, a mindenkori vb egyik legnagyobb esélyese. De most? Sehol. Sőt! Ha kikapnak a szlovákoktól, kiesik a címvédő, már a csoportkör után (Új-Zélandnak is van még esélye továbblépni!). A CÍMVÉDŐ, amely csapatból, négy év alatt, tpacsa lett. Mi ez a szó? Egy betű halom, ahogy az olaszok: egy játékos halom, ami az együtt, egymásért, a sikerért szavakat még nem hallotta... Szégyen..
Kamerun – Dánia. Végre egy mérkőzés, ahol nyílt sisakot húztak fel a játékosok. Kitűnő kilencven perc, támadás támadás hátán, gólok, öröm, bánat, indulatok, trükkök. Erre vártunk! Ez a két csapat pedig szemünkbe vágta: Nesztek! Eto'o újra középen, így azért már megy a gólszerzés, de egyedül kevés volt. A dánok fordítottak, a kameruniak ordítottak (fájdalmukban). Hiába próbálkoztak rendületlenül, hiába voltak jobbak az északiaknál, ők hatékonyabban játszottak. Szegény kis afrikaiak, szép játékkal, ám vereséggel zárták az estét. Kamerun a torna első búcsúzója. Hogy megérdemelték-e vagy sem? Mindenki döntse el maga...
Az esti „gálameccset” sokan választhatták kikapcsolódásnak, hisz Anglia és Algéria futballkultúráját ismerve, úgy gondolhattuk lesz itt minden mi jó, és a végén közte tíz. Ehhez képest egy már-már unalomba fulladó meccsen (0-0), az afrikaiak olyannyira felvették a versenyt a háromoroszlánosokkal, hogy kishíján még nyertek is. Rooney, Crouch, Defoe, Heskey, Gerrard, Lampard, mind olyan nevek, akik garanciát jelentenek a gólra, de ezúttal nem mutattak semmit. Ha az angolok tartják a „remek formájukat” akkor könnyedén kipottyanhatnak, mert két találkozó után két ponttal állnak. Esélyük persze még van, de a papírforma itt is borulni látszik. Kijuthat innen tovább? Hamarosan kiderül...
Annál inkább körvonalazódik az A-csoport, hisz este a Franciaország – Mexikó rangadót rendezték meg. Érdekes meccs volt ez annyi szent. A gallok hozták a "nulla támadás nulla gól" formát. Átütő erő nélkül játszottak, míg a sikert jobban akaró, szebben focizó Mexikó két találatot is elért. Az egyik legjobb kilencven percet láttuk, de ez nem az európai csapat érdeme... Ellenfelük viszont: gyorsan, szépen, remek cseleket bemutatva, eredményesebben és szebben játszott. A franciák és a dél-afrikaiak egy ponttal várják az utolsó kört, Mexikó és Uruguay egyaránt néggyel. Uruguay Mexikóval találkozik, és egy esetleges döntetlennel mindketten továbbjutnának. Az előző vébé döntőse pedig lassan foglalhatja a repülőjegyet Párizsba. A járat június 22-én 18.30-kor indul, közvetlenül a Franciaország – Dél-Afrika mérkőzés lefújása után...