A kilencedik játéknapon megszületett az első továbbjutó és az első kieső is. A D-csoportban élesedik a küzdelem, tömörül a négyes. Piros lapokban még mindig jól állunk, de az esti mérkőzésen végre igazi futballt láthattunk, csipetnyi drámával megfűszerezve..
A nyitányon Hollandia Japánnal csapott össze. Az egész meccset irányította az "Oranje". Mégis csupán egy gólt lőttek Sneijder révén, de a győzelem ezzel is meg lett. Két meccs két győzelem, továbbjutás, így kell kezdeni esélyeshez méltón. Magam részéről azért örülök ennek, mert a már tét nélküli utolsó körben, nyilván a cserék kezdenek majd, így kilencven percen keresztül csodálhatjuk Elia játékát. Mert ez a srác negyedórák alatt is bizonyítja, már most klasszis, mi lesz egy teljes mérkőzés alatt? A japánok ki-ki meccsre vannak kárhoztatva a dánok ellen, pedig nem játszottak rosszul a hollandokkal vívott párharcban sem. Sőt! A végén kis szerencsével egalizálhattak volna. A nagy álmaik megvalósításához még dolgozniuk kell, ám végig nézve a torna többi csapatán, korántsem elérhetetlen.
Ghána – Ausztrália. Ha az afrikaiak nyertek volna, úgy nézhettek volna a németek szemébe az utolsó körben, mint biztos továbbjutók. De nem így lett. Az auszik felszívták magukat az első meccs 0-4-e után, és vérszemet kapva, minden mindegy alapon kezdtek. Gyors góljuknak köszönhetően megnyugodhattak, ám jött Kewell "nagy hülyesége”: a gólvonalon állva kezezett, amiért ő pirosat, Ghána pedig büntetőt kapott. Gyan értékesítette, de több találat már nem született. Esély az lett volna rá, nem is kevés, ám a 65 percen keresztül emberhátrányban játszó ausztrálok lehúzták a rolót kapujuk előtt, ráadásul kontráikkal, akár még a három pontot is begyűjthették volna. Jó kis meccs volt és nyílttá tette a csoportot. Ghána most szomorkodhat picit, mert a németek ellen, fel kell majd kötniük azt a bizonyos felköthetőt. Egyelőre 4 pontos Ghána, 3-3 Németország és Szerbia, 1 Ausztrália. A harmadik forduló: Németország – Ghána és Szerbia – Ausztrália. Még bárki továbbléphet innen és a meglepetések vébéjén, van is erre esély...
Kamerun – Dánia. Végre egy mérkőzés, ahol nyílt sisakot húztak fel a játékosok. Kitűnő kilencven perc, támadás támadás hátán, gólok, öröm, bánat, indulatok, trükkök. Erre vártunk! Ez a két csapat pedig szemünkbe vágta: Nesztek! Eto'o újra középen, így azért már megy a gólszerzés, de egyedül kevés volt. A dánok fordítottak, a kameruniak ordítottak (fájdalmukban). Hiába próbálkoztak rendületlenül, hiába voltak jobbak az északiaknál, ők hatékonyabban játszottak. Szegény kis afrikaiak, szép játékkal, ám vereséggel zárták az estét. Kamerun a torna első búcsúzója. Hogy megérdemelték-e vagy sem? Mindenki döntse el maga...
Szép komótosan csak beindul a vébé. Az érzelmek és indulatok már most dúlnak a csapatokban, elég volt csupán a lefújás után zokogva összeroskadó kameruniakra pillantani. És ez még csak a kezdet. Mi lesz később? Nem tudni, de a „sokfelvonásos” dráma kezdetét vette...
Csapó László